Április 11-én, a nagy horgászathiány miatt úgy döntöttem, hogy kimegyek az Élővízre pergetni. Utólag furcsának találom, hogy ezt este 6-kor tettem meg.
Gyorsan beraktam a biciklikosárba a pergető dobozom, hátamra kaptam a bottáskát és indultam az Élővíz-csatornára. Elkezdtem dobálni a woblerrel: semmi. Átváltottam popperre: semmi (a vízen úszó döglött tyúkot nem számítva). Próbálkoztam a béka alakú csalival: semmi. Miután a thrillre se vágtak a balinok, felraktam az Ottó bácsi féle, 11 grammos Lutra villantót. Már majdnem kezdtem pakolni, amikor egy rövidre sikerült dobás után vehemens kapást közvetített a pálcám. Tavi horgász lévén, a botot magasra emelve akasztottam, ami miatt pisztráng módra sikerült partig hozni a halam (többet volt a levegőben, mint a vízben). A merítő távolléte miatt tarkón ragadtam életem első csukáját.
Nem volt túl nagy, de én ennek is rettenetesen örültem. Amióta csak tudom, hogy mi is az a csuka, azóta szerettem volna egyet fogni, és lám, ezt sikerült megvalósítani áprilisban, este hétkor borult időben. Gyors fotó, puszi a fejére, és már szabadon úszhatott vissza a rejtekére (nem csak azért mert méreten aluli volt, hanem mert ez volt az első csukám, ráadásul a tavi szabály miatt, azt hittem még tilalom van).
