Körös körül márnára

Nézem a tévét, olvasom a blogokat, és látom, hogy mindenhol fogdossák a márnákat. Mondom magamban: "Biztos itt kevés van!" A fenéket! Egyszerűen eddig nem nagyon tudtam, hogy hogy kezdjek hozzá...na de most!

Összegyűjtöttem a Dunán, és az interneten szerzett tapasztalatokat, és vártam a megfelelő pillanatra...na de mikor és hova? Tanácstalanul gondolkoztam, amikor arra jutottam: mindössze egy jó feederezésre van szükségem! Nem kell ide márna! Fel is hívtam Bazsit, hogy nem-e megyünk ki Dánfokra compózni egyet? Mondta, hogy kimehetünk, de ő biztos hogy nem fog compózni, ő inkább márnázni fog. "Dánfokról beszélünk, ugye tudod?"-feleltem értetlenül. -"Igen, én is meglepődtem amikor fogtam tegnap két szép márnát ott. Jól megdolgoztatta a pickert" Na örömömben szedtem is össze a cuccom, csak nem volt csalim. Sebaj, majd Bazsi hoz. Megérkeztem Dánfokra, megvettem a jegyet, bementem, szépen lepakoltam a zsilip mellett, és vártam. Még szerencse, hogy hoztam az UL pálcát, így elkezdtem pergetni. Már 20 perce dobáltam eredménytelenül, amikor fogtam magam, és felhívtam Bazsit. Azt mondta, hogy közbejött egy fapakolás, aztán meg el kell mennie a nagymamájához. Na fasza, én csak négyig maradhatok és mire Bazsi megjön lesz vagy három óra. Viszont így legalább volt időm mindenféle módszert kipróbálni, amit Dánfokon még nem vetettem be. Sajnos egyik se adott halat. Egyedül a walk-the-dog csalimra vágott rá párszor valami. Nem értem, pedig látom, hogy esznek, ráadásul nagyon élethű csalival dobáltam, egy berkley powerbait gumival ami doszt  olyan volt mint egy sneci. A gumi testében volt egy fényvisszaverő lemez, ami miatt a jigfej ki volt zárva, így offset és cseburaszka ólom kombóval dobáltam. Amikor már nem is számoltam, hogy hanyadikat dobom, mikor nem éreztem hogy lesüllyed a csali. Megemelem, megint nem érzem. Na mondom kitekerem a fenébe, úgy se jön semmi. Miután elkezdtem tekerni, enyhe ütés, majd hanyag küzdelem. Gondoltam csak utána kapott a kis süllő, aztán megláttam, hogy egy aranyos kis balin.

Ez a kis ifjonc volt az első offsetes halam, és a második ragadozóm Dánfokról. Utána próbálkoztam még egy jó ideig, vártam Bazsira, de csak nem jött. Aztán jön a hívás, hogy már mindjárt itt van. Ekkor már tudtam, hogy már "csak" fél óra és már itt is lesz. Így is volt, fél háromkor már ott is volt mellettem, és már szereltük is össze a feederbotokat. Összekavartam az etetőanyagot, feltettem a 100 grammos kosarat, és be is vágtam az áramló vízbe. Bazsi mondta, hogy ne tegyem le a botot, hamar jönnek a halak...hát természetesen  nem így lett. De azért nem kellett sokat várni az első kapásra. Erős, folyamatos húzást közvetített a spicc, biztos voltam benne, hogy márna. Megakasztom, megindul, majd könnyedén tudom magam felé húzni. Karikakeszeg! Ki gondolta volna? De örültem neki, rég fogtam halat, ráadásul keszeghez képest egész nagy volt.

Próbálkoztam még a százassal, de semmi. A keszeg után egy kapás se, de legalább Bazsinak se. Megkérdeztem, hogy hány grammos ólommal horgászott tegnap: "20!"- vágta rá. Na, hisz nekem is van 20 grammosom, csak kerek, gurulni fog az alján. Na de mi van ha pont ez kell? Fel is tettem, de nem csak ezt, hanem a csalit is lefinomítottam: 8 helyett 3 szem csontit fűztem fel. Bedobtam az előző halat adó helytől másfél méterrel lejjebb, majd kisvártatva jelentkezett is a kapás finom spiccrángatózás formájában. "Ha ez is keszeg lesz, leharapom a fejét!"-mormogtam magamba, majd megakasztottam.Körülbelül egy másodpercig egy helyben küzdött, majd úgy megindult, mintha rákötötték volna egy repülőre. "Ez biztos, hogy márna!"-mondta Balázs. "Mérget ne vegyél rá! Sok itt az izmos ponty!"- feleltem szkeptikusan. Amikor már vagy 5 perce fárasztom és még a felszín közelébe se járt a hal, akkor bennem is egyre inkább élt, hogy ez nem ponty, és egyre törtek elő belőlem a dunai emlékek. A karom már majdnem leszakadt, már szinte át akartam adni Bazsinak a botot amikor megpillantom a szerelékem, a hal teste egy pillanatra halványan megvillan a zavaros vízben, majd újból visít a fék. Új erőre kaptam, és egy kicsit elkezdtem erőltetni a halat. A küzdelem körülbelül tizedik percében megláttam a halat. Márna. Egyedül ilyenkor szeretem ha nem nekem van igazam! Nem sokkal utána már a merítőben volt a körülbelül két kilós, 52 centis bajszos jószág.

Ő volt életem első márnája. Borzasztóan örültem neki, pláne, hogy ez volt az első halfaj, amiből az első példány amit fogtam méretes volt. A karom fáradt, majdnem annyira mint én, viszont a hal amint vizet ért, egyből eliszkolt. Nagyon időszűkén voltam, de azért csak megpróbálkoztam még egy hal fogásával. A módszer maradt, csak a hal változott: karikakeszeg.

Örömmel telve, és azzal a tudattal mentem haza, hogy Dánfokon is lehet eredményesen márnázni. Viszont nekem ez nem volt elég vadregényes. Nekem a márnahorgászat az olyan, hogy bármi más is becsúszhat. Éppen ezért következő hétvégén úgy döntöttem, hogy kimegyek keményebb szerkóval a duzihoz, hátha lassabban folyik a víz, bedobok a zúgó alá, fogok pár sebesvízi halat. Na de hát az ember tervez a természet rendez, az esőzések miatt nem hogy nem folyt lassan a víz, hanem még jött is egy kisebb áradás, aminek ellenére kristálytiszta volt a víz. Bazsiékkal kijöttünk, de ők nem maradtak sokáig, mert lent nem fogtak semmit. Én viszont megmakacsoltam magam, hogy én ma egy jót horgászok, ti menjetek nyugodtan ha ilyen puhányok vagytok. Még talán itt voltak, amikor megjött az első hal, a folyóvízi horgászatok alapja: a harcias bagolykeszeg.

Amikor Bazsiék elmentek, úgy döntöttem, bedobok az ékhez, a lassabb vízhez. Még süllyedés előtt elmarta egy apró kárász, megszabadítottam, majd dobtam vissza a szereléket ugyan oda. Most már többet kellett várjak az újabb kapásra, de amikor megakasztottam nagyon meglepődtem. Ugyan az a harcmodor mint egy hete, de egyszerre vadabban, mégis gyengébben küzdő hal van a horgon. Egyből leesett, hogy a múltkorinál kisebb, de a vadvíz okán erősebb márnát akasztottam. Márnához képest rövid küzdelem után már partra is segítettem a második márnácskám.

Puszi majd mehetett is vissza. Határtalanul boldog voltam, végre úgy mentem ki horgászni, hogy megfogtam a célhalat! Ez után fogtam pár kárászt, keszeget (amiből az egyik szabályosan rám nyávogott), és csonti+sajt kombóra egy aranyos kis sügér jelentkezett. Ennyit a márnázásról, legközelebb ilyennel ha minden jól megy, a Dunáról jelentkezek. Görbüljön!

Éjszakai pergetés a Körösön

Éppen az egyik kedvenc filmemet néztem, amikor csörög a telefon, édesapám hív, hogy Bicska elhívott pergetni csónakból a Kettős-Körösre éjszaka. Én örömmel telve kérdeztem, melyik nap, és erre apa rámondta: "ma este fél nyolckor", napra pontosan 4 éve, hogy Jocival kimentünk a tóra, és éjfél után megfogtam életem halát...

Nem sokkal ezután már Bicska hívott, hogy mit vigyek, ha van. Harcsázni készültünk ami nekem elég nagy ugrás a délelőtti -egyébként sikeres- vörösszárnyú pergetés után, és mivel nekem javarészt UL cuccaim vannak, ez nehéz feladat volt, de aztán eszembe jutott hogy van egy medium pergető botom, ami alkalmas lehet a célra, csak ez, és a kellékei mamáéknál vannak. Szóltam hát Bicskának, hogy ezt a botot viszem, meg hogy mamáékhoz jöjjön értem. Mondta, hogy a bot megfelel de az orsó (1000-es Sienna) és a rajta lévő 20-as monofil nem, de hozott nekem egy 2000-es orsót, rajta 15-ös fonottal. Mamáékhoz kicsit késve érkezett, de ez bele volt kalkulálva. Bepakoltunk és indultunk is a kikötőhöz, ahol még Szekivel is találkoztunk, aki épp motorozott. Csodálatos, vöröses telihold fogadott minket, le is fotóztam, de a fénykép töredékét se adná át a szépségének, így ki is töröltem. Míg Bicska beszélt a haverjaival hogy mi a helyzet én szépen pakoltam kifele a kocsiból, majd jött ő is, és ugyan ezen dolgokat raktuk bele a csónakba, majd kikötöttem a csónak zsinórját és indultunk is. Út közben szereltem össze a botokat, (többesszám, mivel biztonság esetére kihoztam az ultralight pálcát, bár egyet se dobtam vele), meg persze befújtam magam szúnyogriasztóval, mivel annyi volt, hogy harapni lehetett őket a levegőben. Már valahol Mezőberény környékén lehettünk, amikor Bicska lelassított, majd nemsoká megálltunk. Először egy tizen valahány centis küsz alakú wobblert dobáltam, de semmi nem volt rá, meg gyakran felakadt a horog a karabinerbe a sok békalencse miatt, ezért lecseréltem a Bicska által kölcsön kapott Chervy C-48-as wobblerre. Dobtam párat, majd éles rávágás, és egy kissé hanyag, furcsa küzdelem. A hal úgy küzdött, mintha az elején tele lett volna zsinór hínárral, majd dobálta volna lefele magáról, szakadozva jött felém, sokszor már azt a látszatot keltve hogy nincs meg, de nemsoká megmutatta magát: kis balin! Előkaptam a merítőm és megszákoltam az első éjszakai pergetett halamat.

A hal után erre a csalira sem volt semmi, majd amikor Bicska wobblere után vágott egy domolykó, eszembe jutott hogy van egy csodafegyverem pont az ilyen esetekre: 5-ös Norizi!! Elkezdtem vele dobálni, miközben csorogtunk, majd fél órával az előző hal után újabb, még brutálisabb rávágás, és eszméletlen küzdelem. Már a rávágás után éreztem, hogy ez jó hal lesz, de amikor odasegítettem a csónak közelébe, olyan szinten ellenkezett, hogy meg voltam róla győződve, hogy harcsával van dolgom, majd amikor feljött a felszínre, az állam koppant a csónakban: egy brutál nagy balin szedte le a kis Norizimet. Gyors kerestem egy másik merítőt, mivel az én legyezőmerítőmbe ez a kis drága nem fért bele! Sajnos, mivel nem akartam sokáig kínozni, nem mértük le, de amíg Bicska a kilót, én a centit vagyok képes egész pontosan megsaccolni. A kettőnk tippelését összerakva 3 kiló és 75 centi lehetett.

Ez a gyönyörűség lett az új rekord balinom, ragadozó halam, pergetett halam és az abszolút leghosszabb halam. Ezután ismét csorogtunk lefele, és egy ideig megint nem volt kapás. "Na, én leveszem a Norizit!"-mondtam Bicskának, miközben a hátunk mögött motoszkált egy hód, mire ő: "Leveszed a csalit amivel fogtál? Ha ott van a hal ahol elhúzod, rávág, hidd el." Bíztam benne ami be is vált, mivel dobtam vagy kettőt és hihetetlen erejű rávágás, de annyira erős, hogy a harcsára beállított satuféket megcsikorgatta párszor. Meg is lepődtem, amikor megláttam, hogy egy (nem akkora mint az előző, de nem is kicsi) balin táncolt a csónak mellett. Ő már belefért a merítőmbe.

Ez után már tényleg leváltottam a Norizit aminek meg is jött az eredménye: majd egy órán át semmit nem fogtam. Már indultunk visszafele, de még megálltunk egy helyen, ahol újra a Norizivel dobáltam. Eddig nem is nagyon említettem, hogy az összes kapás szinte bedobás után rögtön jött, alig tekertem az orsón. Most viszont a sokadik dobás után, félúton vágott rá az eddigieknél is erősebben. Meg is lepődtem ismét, mert ez még az előzőnél is kisebb volt, de azért méretes.

Miután ő is visszanyerte a szabadságát, dobtunk még párat, de nem jött semmi. Tizenegy óra volt amikor elindultunk és körülbelül fél óra alatt ott is voltunk. Kipakoltunk a csónakból, be a kocsiba, és haza is vitt Bicska. Mondta, hogy úgy becsüljem meg ezt a négy halat, hogy volt olyan, hogy négy szezon alatt fogott egyet! Én meg mondtam hogy ha csak az első kicsit fogtam volna, már boldog és elégedett lettem volna nem hogy három másik balinnal. Bicska ismét meghozta a szerencsém, és felejthetetlen élményt nyújtott.

Duzzasztói feederezések

Végre eljött a nyár, temérdek szabadidő, de mégsincs új bejegyzés. Miért? Mert egyszerűen nem történik semmi különleges, kivéve most. Rászántuk magunkat, hogy végre letegyük kicsit az agyonhasznált pergetőbotot, és leporoljuk a jó, öreg feedert és "márnázzunk" egyet a Kettős-Körösön a duzzasztónál.

Idézőjelben márnázni, mivel színét se láttuk egynek sem, ennek ellenére igazi izgalmas, pörgős folyóvízi horgászatokban volt részünk a napokban. Az első nap egy pár órácskányi horgászatot engedett csak, és Bazsi harciassága miatt ez nem fentről, közvetlen a zúgónál történt, ahol legalább esély lett volna a a bajszos torpedókra, hanem lentebb, a lassabb vízen, ahol a karikakeszeg az úr. Fogtuk is őket rendesen, ami nem is lett volna nagy baj, ha nem süllő csali méretű lett volna a java, de azért becsúszott pár szebb is, Bazsinak például egy 40 dekás bodorka, nekem meg 3 kisebb. Ekkor meguntam az apraját, és feltettem két szem csemege kukoricát. Pár nagyobb karika után meg is jött a várva várt eredmény, erős kapás, küzdelem és lám: egy körösi vad tőponty!

Ez volt ez első igazi vad pontyom (ha a dánfokiakat nem számítjuk), ami a fárasztásból is érződött. Bazsi is kiszedett még egy ennél is kisebbet, majd a Nappal együtt, mi is elhagytuk a helyünket, majd nyugovóra tértünk. Pár nappal később, újabb feederezésre került a sor, és most el is határoztam, hogy ha törik, ha szakad, én a zúgónál horgászok. Mit ad Isten, az egyik zavaró tényező ebben (Bazsi) beteg lett és nem tudott eljönni, így én, meg egy másik horgászhaver mentünk ki a duzzasztóhoz, ahol egy még nagyobb (méretben is) zavaró tényezővel álltunk szemben: a város, és talán a Körösök kétértelműen legnagyobb halfarkasa. Neveket nem mondok, a békési olvasóim megértik annyiból is hogy: "repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg?". De kun vér folyik az ereimben, tehát makacs vagyok, rendíthetetlen, így csak elkezdtem horgászni mellette. Fogtam is szinte azonnal egy csodaszép kis bodorkát, ami szerintem minden folyóvízi feederhorgász szívét megdobogtatná.

Majd egy szép kárász után bejött amit a Kárpátia dalol: "sok a horgász, kevés a hal", mivel még a halfarkasunk is feladta és hazatekert strapabíró biciklijén. Gyorsan oda is mentünk és elfoglaltuk a helyet, és kezdetét vette a márnázás. 10-es horog, 120 cm-es előke, erőgumi, 70-100 grammos kosár, a horgon 12 szem csonti...jöhet erre keszeg? Hát hogyne! De legalább "darabosabbak", no meg szép kárászok. A horgászcimborám igazi békési megoldással horgászott: pergetőbot (5-20 grammig), pontyozó !kerek! kosár (30 gramm) és bojlis kampó, horog gyanánt. Mondtam neki hogy óvatosan (nehogy törjön a bot a terhelés miatt) dobjon az ékhez, mert ott lassú a víz, talán megáll a kosár, és még halak is vannak. Na de mi jön a kampó horgon felkínált 10-20 csontira? Törpeharcsa! De legalább nagy lett volna, így viszont csak a mögöttünk leskelődő gólya lakott jól belőlük. Egyedül a leggyorsabb részen volt egyetlen egy márna kapásom, de nem akadt meg, ennek ellenére jól szórakoztunk, nem is kívánhattam jobbat, amikor megkoronázta a napot egy brutális kapás, majd egy hanyagabb küzdelem: egy domolykó! Az én kis kedvencemet már tavasz óta nem tudtam sehogy becsapni, erre most itt táncol csonticsokorral a szájában.

Másnap hirtelen elszállt Bazsi láza -amit 35 fokban szerintem tehetség szerezni- így fel is hívott, hogy nem megyek-e ki vele a duzzasztó túloldalára. Én egyből rávágtam a nemet, mivel semmi kedvem nem volt a dögmelegben teljes feeder felszereltséggel 10 kilométert tekerni. Na de amit Bazsi ezután mondott az határozottan meggyőzött és igen igen sorozattal válaszoltam rá: "de anya kivisz kocsival".  Délelőtt már kint voltunk, és kint is maradtunk. Sokan mondják a barnulékonyságom miatt hogy az "etnikumhoz" tartozom, de ez után a horgászat után inkább a rákfélék közé sorolhattak volna a színem alapján, de teljesen megérte! Ezen a napon 8 gyönyörű pontyot fogtam, 3 dévért, 3 karikát, 1 kárászt, egy új rekord bodorkát és amíg fotóztam az első dévért, visszaraktam a szereléket a vízbe egy szem kiszívott narancssárga csontival, és elvitte egy sügér. Bazsi még több pontyot fogott, de azokat nem fotóztam le, pedig fogott egy méretes, 35 centiset is, amit haza is vitt, az én keszegeimmel, kárászommal, meg az ő néhány keszegével együtt.

Bazsi szegény egész nap csak pontyot fogott, elkeseredetten próbálkozott keszegre, néhány sikerült is, amíg én aprítottam mindkettőt. Nagyon élvezetes horgászatok voltak, melyek tanúsítják lányok, hogy nem a méret a lényeg!!!!

Békésen a karcagi

Meghívtam egy karcagi osztálytársamat, Zádort ide hozzánk, Békésre horgászni, mivel mindig is kíváncsi volt a Körösök vidékének rejtelmeire, ugyanis Karcag nem bővelkedik a jó horgászvizekben...

 

1. nap:

Zádor éppen akkor érkezett meg a busz pályaudvarra, amikor én nagy nehezen bekecmeregtem a látókörébe a két biciklivel. Egyenesen indultunk is Szekihez a horgászboltba, bevásárolni, és engedélyt venni Zádornak. Természetesen, mint mindenkit, őt is magával ragadta Szeki horgászboltjának varázsa, így sok időt töltöttünk ott, de záróra környékére megvettük Zádorral amit akartunk, ő például fluorocarbon előkét, meg egy fekete Mepps körforgót. Haza mentünk, beszélgettünk, zenét hallgattunk, palacsintát sütöttünk, elvoltunk egy ideig, mivel Zádornak este hattól volt érvényes az engedélye, és öt órakor távoztunk Szekitől. Mihelyst megettük a kellő mennyiségű palacsintát és el is múlt a hat óra, indultunk az egyik kedvenc pergető helyemre: a biciklis hídhoz. Ő csukázni akart, én meg domolykózni és sügérezni, és erre ez a hely volt a legmegfelelőbb, főleg hogy kristálytiszta volt a víz. Én először a jól bevált Sebile Spin Shad legkisebb példányát dobáltam, és szokás szerint egyből reagáltak a domolykók. Többször is oda vágtak, volt hogy a hal, volt hogy én rontottam el, de partra halat nem húztam...mint mindig ezen a helyen. Viszont Zádor néhány dobás után a bizonyos körforgóval fogott egy gyönyörű csukát! Botja (ahhoz képest, hogy teleszkópos) nagyon jól dolgozott, a fék is tökéletesen járt, így Zádor könnyedén vette a csuka növénybe való meneküléseit.

Zádor, bár az élményért horgászik, nem szereti a halat visszaengedni (bár ezt a csukát én is haza vittem volna) így lemérlegeltük, beírta a fogási naplóba és mehetett is a szákba. Átmentem az eddigi helyemre, de nem csak elmentek a halak, de meg jött a vihar is, így Zádor szárazon horgászott a híd alól, én áztam a pár naphal reményében, majd ezt megunva, csatlakoztam a híd alá, ám horgászni nem horgásztam ott. Amikor elállt az eső, én átmentem az eddigi helyemre, míg Zádor maradt ahol volt, viszont leváltotta a körforgót. Először próbálkozott a számomra kedves Berkley Rib Shad narancssárga változatával, majd egy piros Ottó bácsi féle támolygóval, de neki se jött semmi. De aztán amikor feltette az általam ajánlott Orkla támolygó villantót, első dobásra jelentkezett a kis csuka, ám a part mellett leakadt. Próbálkoztunk ez után még egy kis ideig, de nem sokkal utána feladtuk, és hazamentünk megpucolni a zsákmányt.

 Zádor nem hagyta, hogy én pucoljam meg a halát,de ennek volt egy nagy előnye, meg tudtam örökíteni, a pucolás folyamatának pár pillanatát, mint például amikor a macska éhes tekintettel és nyávogva várja a hal belsőségeit.

2. nap

A második nap reggelén újra kimentünk a biciklis hídhoz, hátha becsapom a domolykókat. Természetesen megint elrontottam valamit, mivel a megérkezéskor ott lévő körülbelül 6 darab 30 centi feletti domolykót aznap nem láttam többet, pedig a víz kristálytiszta volt!

Viszont a Sebile Spin Shaddel első dobásra fogtam egy csodaszép sügért! A tiszta vízben meg lehet figyelni, ahogy a hal utána megy, esetleg hezitál (amit sügér barátunk nem tett) és ráver, esetleg el is kapja, majd fejvesztve inal a legközelebbi növénycsomóba.

A második halam bent a híd alatt kapott a Crazy Fish Tipsy gumijára drop shot szereléken. A kapás egészen pontyszerű volt, semmi rávágás, pöccintés, csak megindult mint egy gőzmozdony. Kemény hal volt, nehezen jött ki, de az UL pálca minden növényes trükköt kicselezett, így nem soká kint volt a sügér koma.

Ez után, mivel Zádornak csak egy gumi szakítása volt, elmentünk először a volt iskolám elé, ahol ránk se hederítettek, eztán elmentünk újra Szekihez, mivel Zádor beszakította a harapás álló előkéit, meg a körforgóját, meg persze nekem is vennem kellett jigfejeket. Szeki után, mivel közel van, megpróbáltuk a belvárosi hidat, de mivel itt horgásztak, feljebb mentünk a Művelődési Központ elé, ahol szintén semmi nem volt, majd elmentünk a piac elé. Nekem itt akad a legtöbb csuka, de ma valamiért nem voltak jelen, de a két kedvencem, domolykóék és sügér komák ott voltak. Mindkettőből akasztottam, de megint nem vettem ki semmit a vízből. Aztán újból megpróbálkoztunk a suli előtt. Itt se fogtunk semmit, viszont eszméletlen látványban volt részünk. Először, ahogy a kis körforgót beköveti egy egész raj nagy bodorka, majd ugyan így tesz egy kis szivar csuka, no meg egy bő másfél kilós jász, aztán meg egy körülbelül 2 kilós nyurgaponty közölte velünk, hogy ő is itt van. Ez után megint a biciklis híd jött, ahol még mindig nem volt domolykó, viszont hatalmas balint és csukát láttam (mindkettő 3-4 kiló körül volt). Fogtam is egy szép nagy sügért a kis körforgóval (éppen akkora volt, mint a rekord sügérem), majd egy kis rapalával megfogtam életem első wobbleres csukáját, ami nem csak belém akasztotta a horgot, de még meg is harapott.

De mivel Zádor még mindig nem járt sikerrel, ezért hazamentünk, megebédeltünk, és hagytuk pihenni az Élővíz-csatornát. Nem szerettem volna, hogy Zádor haltalanul maradjon, így fogtuk a teszi-veszi hálót, és kimentünk kishalat fogni, hogy elvigyem a vendégem egy fasza sügérezésre. Fogtunk pár kis keszeget meg naphalat, aztán, mivel nem nagyon akart több kishal jönni, elindultunk a hőn szeretett belvárosi hídhoz. Mivel Zádor csukázni szeretett volna, így a legutóbbi bejegyzésben említett finom szereléken az előke egy harapásálló fluorocarbon volt. Feltette a legnagyobb naphalat a horogra, és bedobta a híd alá. Körülbelül 15 másodperc után már a horgán volt egy gyönyörű szép sügér.

Én először a megérkezéskor látott 5 darab nyurga ponty által bezsongva kukoricával próbálkoztam, de aztán én is feltettem egy kishalat  majd nemsoká én is fogtam pár sügérkét, majd babahallal akasztottam egy csukát, de nekem -Zádorral ellentétben- nem volt harapásálló előkém, így szakadt. Zádor is fogott még pár csíkos banditát, de a vizek tigrise nem jelentkezett nálunk.

Ez után hazamentünk megpucolni Zádor szép sügérjét, majd megpróbálkoztunk ismét a biciklis híddal, zéró sikerrel.

3.nap

A harmadik napon reggel elindultunk az ipszilon befolyóhoz (a Körgát-, és az Élővíz-csatorna találkozása), néhány csuka reményében. A kiépített zsilip melletti helyen horgásztak, így mi a talán még jobb helynek számító Gyulai-híd alá mentünk, ami már a Körgáthoz tartozik. Mind a ketten piros-fekete körforgót használtunk, azzal a különbséggel, hogy nekem fluorocarbonból, Zádornak meg drótból volt a harapás álló előkéje, így amíg én fogtam így két csukát, meg egy sügérkét, Zádornak betli lett a vége.

Agresszívan védekezett a fotózás ellen. Mintha fájt volna neki ahogy élesít a kamera

Ez után megpillantottam pár kedves régi barátomat: a naphalakat. Feltettem jigfejre a Crazy Fish Tipsy nevű gumigilisztát, és elkezdtem emelgetni a fészküknél, de sajnos egyik se kapta be rendesen, vagy egyiknek se akadt meg rendesen. Majd amikor egy növénycsomó közepén lévő nyilásban próbáltam becsapni egy naphalat, egy kis csuka rárontott a gumi gilisztámra. Az UL bottal nagy küzdelem volt a sűrű növényzetből kitáncoltatni a kis szivart, de sikerült. Ő volt a nap csukája.

Ezek után elmentünk mamámékhoz a nagy pergető pálcámért aztán go a duzzasztóhoz, harcsa, netán egy-két balin reményében, ám ez a "bennszülöttek" miatt nem volt lehetséges (semmi rasszizmus, a helyi paraszthorgászokról van szó). Elindultunk a drága jó Such-kifolyóhoz, ám az áradás, és a bennszülöttek miatt itt se tudtunk sokat horgászni.

Haza mentünk, megebédeltünk, majd telefonáltam nagyapámnak, hogy menjünk ki a Borosgyánra. Nemsoká itt is volt értünk, aztán tűztünk ki a tóra. Bekevertük az etetőanyagot, tata beetetett csónakkal, és dobtunk is be büdös kukoricával. Meg is volt nemsokára az első hal, már esőben, elég érdekesen: a bódé alól. A megakasztás így egy kicsit érdekes volt, de megoldottuk, így már nem soká kint is volt a szép tükrös. Lemértük, 2 kiló feletti, 39 centi, mehet is a szákba! Aztán feltettem inkább egy ananászos pelletet method módszerrel. Erre se kellett sokat várni, megint jött a kapás, de leakadt. Zádor eközben szintén rontott párszor, majd amikor végre óvatosabban akasztott, nagy küzdelmek árán sikerült kifogni egy csodaszép, eddig ki nem fogott 3,16 kilogrammos 52 centis nyurga pontyot.

 A bódé alóli horgászat

Ez után a hal után volt egy pontykapásom az eddig jól bevált keszegcsalimra (bár akkor mindig csonti volt mellette!!), ami szintén leakadt, és mivel megvan a maximum hazavihető hal, ezért gondoltam, menjünk nagy halra, ezért feltettem 4 szem büdöset, hátha jön egy 5 kiló feletti. Ekkor ért felénk a vihar, felettünk csapott a villám, olyan hangokkal, mint amilyen a kurszki csata környékén lehetett. Ugye mind tudjuk, hogy nem tanácsos ilyenkor karbonszálas bottal kalintyászni. Na nekem pont ekkor volt egy fasza kapásom. Féltem, nehogy megcsapjon a villám, ezért végig oldalra tartottam a botot. Ám nem pont ekkor akasztok egy méregzsákot. A két kilós ponty pont úgy küzdött mint egy 5-6 kilós. Ezt mind meg is értettem volna...HA NYURGA LETT VOLNA! Így tükröst küzdeni még nem láttam. Ha megtarthattam volna se tartottam volna meg, annyira küzdött. Fertőtlenítő, aztán ment is vissza.

Ez után Zádor akasztott egy újabb halat, egy újabb gyönyörű, ám kisebb nyurga pontyot. Ő volt a nap utolsó hala, ez után pakoltunk és mentünk haza megpucolni a halat. Még ekkor is szórakoztunk, leginkább azzal hogy két lábra állítottuk a macskákat a halbelsőség segítségével. Zádornak nagyon tetszett a mai nap, nekem is, de annak jobban örülök, hogy a vendégem jól érzi magát.

Teríték fotó

Terv szerint kimentünk volna este a Such-kifolyóhoz, de ezt az időjárás sajnos nem engedte. Így megint csak hazamentünk, a garázsban megpucoltuk a pontyot, a macskák meg szépen eljátszottak a szemével.

4.nap

Az utolsó nap reggelén ismét elmentünk az Élővízre pergetni. Kezdtük a piacnál, semmi. Kihalt a piac, ahol régen rengeteg csuka vágott oda a csalinak? Az előző nap látottak alapján kimentünk újból az iskola elé, de se bodorka se ponty nem volt ott, egy pillanatra láttunk egy balint meg egy jászt, de egyiket se sikerült még ingerelni se.

Mindketten körforgóval próbálkoztunk, én sügér, balin esetleg a jász reményében, Zádor pedig a csukákat szerette volna vele becsapni. Éppen amikor megfordult a fejünkben a helyváltoztatás, akkor lassan vezetett körforgómra elementális erővel vágott rá a kis csuka, ám hamar kijött.

Ez után a hal után, ismét megpróbáltuk a biciklis hidat, de még látni se láttunk naphalon kívül semmit. Gondoltuk, hogy ha várunk talán becsúszik valami, ám hiába vártuk, mert ismét közbeszólt az időjárás, így indultunk haza összepakolni, hogy mindketten készen álljunk a visszafele útra Debrecenbe.

Megbeszélés alatt a hazaút

Sajnos Zádor az utolsó nap nem fogott semmit, de elmondása szerint nagyszerű élményekben volt része az elmúlt pár napban, és teljes mértékben elégedett. Ennek nagyon örültem, mivel a Körösök vidéke hajlamos a fukarságra, de ezen a pár napon megmutatta Zádornak és nekem is, a legszebb arcát.