Éjszakai pergetés a Körösön

Éppen az egyik kedvenc filmemet néztem, amikor csörög a telefon, édesapám hív, hogy Bicska elhívott pergetni csónakból a Kettős-Körösre éjszaka. Én örömmel telve kérdeztem, melyik nap, és erre apa rámondta: "ma este fél nyolckor", napra pontosan 4 éve, hogy Jocival kimentünk a tóra, és éjfél után megfogtam életem halát...

Nem sokkal ezután már Bicska hívott, hogy mit vigyek, ha van. Harcsázni készültünk ami nekem elég nagy ugrás a délelőtti -egyébként sikeres- vörösszárnyú pergetés után, és mivel nekem javarészt UL cuccaim vannak, ez nehéz feladat volt, de aztán eszembe jutott hogy van egy medium pergető botom, ami alkalmas lehet a célra, csak ez, és a kellékei mamáéknál vannak. Szóltam hát Bicskának, hogy ezt a botot viszem, meg hogy mamáékhoz jöjjön értem. Mondta, hogy a bot megfelel de az orsó (1000-es Sienna) és a rajta lévő 20-as monofil nem, de hozott nekem egy 2000-es orsót, rajta 15-ös fonottal. Mamáékhoz kicsit késve érkezett, de ez bele volt kalkulálva. Bepakoltunk és indultunk is a kikötőhöz, ahol még Szekivel is találkoztunk, aki épp motorozott. Csodálatos, vöröses telihold fogadott minket, le is fotóztam, de a fénykép töredékét se adná át a szépségének, így ki is töröltem. Míg Bicska beszélt a haverjaival hogy mi a helyzet én szépen pakoltam kifele a kocsiból, majd jött ő is, és ugyan ezen dolgokat raktuk bele a csónakba, majd kikötöttem a csónak zsinórját és indultunk is. Út közben szereltem össze a botokat, (többesszám, mivel biztonság esetére kihoztam az ultralight pálcát, bár egyet se dobtam vele), meg persze befújtam magam szúnyogriasztóval, mivel annyi volt, hogy harapni lehetett őket a levegőben. Már valahol Mezőberény környékén lehettünk, amikor Bicska lelassított, majd nemsoká megálltunk. Először egy tizen valahány centis küsz alakú wobblert dobáltam, de semmi nem volt rá, meg gyakran felakadt a horog a karabinerbe a sok békalencse miatt, ezért lecseréltem a Bicska által kölcsön kapott Chervy C-48-as wobblerre. Dobtam párat, majd éles rávágás, és egy kissé hanyag, furcsa küzdelem. A hal úgy küzdött, mintha az elején tele lett volna zsinór hínárral, majd dobálta volna lefele magáról, szakadozva jött felém, sokszor már azt a látszatot keltve hogy nincs meg, de nemsoká megmutatta magát: kis balin! Előkaptam a merítőm és megszákoltam az első éjszakai pergetett halamat.

A hal után erre a csalira sem volt semmi, majd amikor Bicska wobblere után vágott egy domolykó, eszembe jutott hogy van egy csodafegyverem pont az ilyen esetekre: 5-ös Norizi!! Elkezdtem vele dobálni, miközben csorogtunk, majd fél órával az előző hal után újabb, még brutálisabb rávágás, és eszméletlen küzdelem. Már a rávágás után éreztem, hogy ez jó hal lesz, de amikor odasegítettem a csónak közelébe, olyan szinten ellenkezett, hogy meg voltam róla győződve, hogy harcsával van dolgom, majd amikor feljött a felszínre, az állam koppant a csónakban: egy brutál nagy balin szedte le a kis Norizimet. Gyors kerestem egy másik merítőt, mivel az én legyezőmerítőmbe ez a kis drága nem fért bele! Sajnos, mivel nem akartam sokáig kínozni, nem mértük le, de amíg Bicska a kilót, én a centit vagyok képes egész pontosan megsaccolni. A kettőnk tippelését összerakva 3 kiló és 75 centi lehetett.

Ez a gyönyörűség lett az új rekord balinom, ragadozó halam, pergetett halam és az abszolút leghosszabb halam. Ezután ismét csorogtunk lefele, és egy ideig megint nem volt kapás. "Na, én leveszem a Norizit!"-mondtam Bicskának, miközben a hátunk mögött motoszkált egy hód, mire ő: "Leveszed a csalit amivel fogtál? Ha ott van a hal ahol elhúzod, rávág, hidd el." Bíztam benne ami be is vált, mivel dobtam vagy kettőt és hihetetlen erejű rávágás, de annyira erős, hogy a harcsára beállított satuféket megcsikorgatta párszor. Meg is lepődtem, amikor megláttam, hogy egy (nem akkora mint az előző, de nem is kicsi) balin táncolt a csónak mellett. Ő már belefért a merítőmbe.

Ez után már tényleg leváltottam a Norizit aminek meg is jött az eredménye: majd egy órán át semmit nem fogtam. Már indultunk visszafele, de még megálltunk egy helyen, ahol újra a Norizivel dobáltam. Eddig nem is nagyon említettem, hogy az összes kapás szinte bedobás után rögtön jött, alig tekertem az orsón. Most viszont a sokadik dobás után, félúton vágott rá az eddigieknél is erősebben. Meg is lepődtem ismét, mert ez még az előzőnél is kisebb volt, de azért méretes.

Miután ő is visszanyerte a szabadságát, dobtunk még párat, de nem jött semmi. Tizenegy óra volt amikor elindultunk és körülbelül fél óra alatt ott is voltunk. Kipakoltunk a csónakból, be a kocsiba, és haza is vitt Bicska. Mondta, hogy úgy becsüljem meg ezt a négy halat, hogy volt olyan, hogy négy szezon alatt fogott egyet! Én meg mondtam hogy ha csak az első kicsit fogtam volna, már boldog és elégedett lettem volna nem hogy három másik balinnal. Bicska ismét meghozta a szerencsém, és felejthetetlen élményt nyújtott.

Duzzasztói feederezések

Végre eljött a nyár, temérdek szabadidő, de mégsincs új bejegyzés. Miért? Mert egyszerűen nem történik semmi különleges, kivéve most. Rászántuk magunkat, hogy végre letegyük kicsit az agyonhasznált pergetőbotot, és leporoljuk a jó, öreg feedert és "márnázzunk" egyet a Kettős-Körösön a duzzasztónál.

Idézőjelben márnázni, mivel színét se láttuk egynek sem, ennek ellenére igazi izgalmas, pörgős folyóvízi horgászatokban volt részünk a napokban. Az első nap egy pár órácskányi horgászatot engedett csak, és Bazsi harciassága miatt ez nem fentről, közvetlen a zúgónál történt, ahol legalább esély lett volna a a bajszos torpedókra, hanem lentebb, a lassabb vízen, ahol a karikakeszeg az úr. Fogtuk is őket rendesen, ami nem is lett volna nagy baj, ha nem süllő csali méretű lett volna a java, de azért becsúszott pár szebb is, Bazsinak például egy 40 dekás bodorka, nekem meg 3 kisebb. Ekkor meguntam az apraját, és feltettem két szem csemege kukoricát. Pár nagyobb karika után meg is jött a várva várt eredmény, erős kapás, küzdelem és lám: egy körösi vad tőponty!

Ez volt ez első igazi vad pontyom (ha a dánfokiakat nem számítjuk), ami a fárasztásból is érződött. Bazsi is kiszedett még egy ennél is kisebbet, majd a Nappal együtt, mi is elhagytuk a helyünket, majd nyugovóra tértünk. Pár nappal később, újabb feederezésre került a sor, és most el is határoztam, hogy ha törik, ha szakad, én a zúgónál horgászok. Mit ad Isten, az egyik zavaró tényező ebben (Bazsi) beteg lett és nem tudott eljönni, így én, meg egy másik horgászhaver mentünk ki a duzzasztóhoz, ahol egy még nagyobb (méretben is) zavaró tényezővel álltunk szemben: a város, és talán a Körösök kétértelműen legnagyobb halfarkasa. Neveket nem mondok, a békési olvasóim megértik annyiból is hogy: "repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg?". De kun vér folyik az ereimben, tehát makacs vagyok, rendíthetetlen, így csak elkezdtem horgászni mellette. Fogtam is szinte azonnal egy csodaszép kis bodorkát, ami szerintem minden folyóvízi feederhorgász szívét megdobogtatná.

Majd egy szép kárász után bejött amit a Kárpátia dalol: "sok a horgász, kevés a hal", mivel még a halfarkasunk is feladta és hazatekert strapabíró biciklijén. Gyorsan oda is mentünk és elfoglaltuk a helyet, és kezdetét vette a márnázás. 10-es horog, 120 cm-es előke, erőgumi, 70-100 grammos kosár, a horgon 12 szem csonti...jöhet erre keszeg? Hát hogyne! De legalább "darabosabbak", no meg szép kárászok. A horgászcimborám igazi békési megoldással horgászott: pergetőbot (5-20 grammig), pontyozó !kerek! kosár (30 gramm) és bojlis kampó, horog gyanánt. Mondtam neki hogy óvatosan (nehogy törjön a bot a terhelés miatt) dobjon az ékhez, mert ott lassú a víz, talán megáll a kosár, és még halak is vannak. Na de mi jön a kampó horgon felkínált 10-20 csontira? Törpeharcsa! De legalább nagy lett volna, így viszont csak a mögöttünk leskelődő gólya lakott jól belőlük. Egyedül a leggyorsabb részen volt egyetlen egy márna kapásom, de nem akadt meg, ennek ellenére jól szórakoztunk, nem is kívánhattam jobbat, amikor megkoronázta a napot egy brutális kapás, majd egy hanyagabb küzdelem: egy domolykó! Az én kis kedvencemet már tavasz óta nem tudtam sehogy becsapni, erre most itt táncol csonticsokorral a szájában.

Másnap hirtelen elszállt Bazsi láza -amit 35 fokban szerintem tehetség szerezni- így fel is hívott, hogy nem megyek-e ki vele a duzzasztó túloldalára. Én egyből rávágtam a nemet, mivel semmi kedvem nem volt a dögmelegben teljes feeder felszereltséggel 10 kilométert tekerni. Na de amit Bazsi ezután mondott az határozottan meggyőzött és igen igen sorozattal válaszoltam rá: "de anya kivisz kocsival".  Délelőtt már kint voltunk, és kint is maradtunk. Sokan mondják a barnulékonyságom miatt hogy az "etnikumhoz" tartozom, de ez után a horgászat után inkább a rákfélék közé sorolhattak volna a színem alapján, de teljesen megérte! Ezen a napon 8 gyönyörű pontyot fogtam, 3 dévért, 3 karikát, 1 kárászt, egy új rekord bodorkát és amíg fotóztam az első dévért, visszaraktam a szereléket a vízbe egy szem kiszívott narancssárga csontival, és elvitte egy sügér. Bazsi még több pontyot fogott, de azokat nem fotóztam le, pedig fogott egy méretes, 35 centiset is, amit haza is vitt, az én keszegeimmel, kárászommal, meg az ő néhány keszegével együtt.

Bazsi szegény egész nap csak pontyot fogott, elkeseredetten próbálkozott keszegre, néhány sikerült is, amíg én aprítottam mindkettőt. Nagyon élvezetes horgászatok voltak, melyek tanúsítják lányok, hogy nem a méret a lényeg!!!!