Június 23-án szálltunk vonatra a dédnagymamámmal és menyével, hogy üdülni menjünk a Balatonra. Természetesen a pecacucc nem maradhatott otthon.
A hotel jó volt, a Balaton vize jó volt, az ételek jók voltak, minden jó volt, csak a horgászat eredményessége nem volt ferge...most figyelj...teges. Az második nap megtudtam, hogy nincs nálam az állami jegy, ezért hazatelefonáltam, hogy adják fel a postán. Ez sikerült is, szerda reggel már meg is érkezett, és mentünk a horgászboltba, hogy vegyek engedélyt. Na! Öltözz tóra! De semmi. Másnap viszont volt két kapás, egy férfi szerint balin, mert nem voltak fognyomok a halszeleten, az angolna pedig mindig benyeli. De legalább az angolna a jelenlétével megtisztelt, mivel mellettem egy férfi mindig fogott egyet, ráadásul amikor egy hajón ülve vártuk az indulást, az előttünk álló Jókai névre hallgató hajó hajólapátjánál mozgolódó kishalakból rabolt párat egy angolna. Csütörtökön a zsinórba beleúszó hattyúkat leszámítva is volt kapás két termetes törpe személyében.
Másnap ismét semmi. Hát ezek a halak megmosbyztak! Szombaton, az utolsó horgászható napon, szélvihar, de a halak még is eljöttek hozzám, a tegnapi hasasabb törpe képében (a bognártüskén ugyanolyan sérülés volt) mondván: " én is akarok horgot a gyomromba!" Kérését sajnos teljesítenem kellett, mint két nappal előtte. Másnap is kimentem, egy gumihalas durbincs lökésen kívül semmi, viszont mellettem két pergető horgász első dobásra fogott egy szép balint. Ennél semmi több. Na gyerekek ez volt a története annak, hogy hogy ismerkedtem meg a Balatonnal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése