Október környékén édesapámtól jött a telefon, hogy Bicska, a gyerekkori barátja elhívott engem egy hétvégére a Dunára horgászni! Azonnal jött az örömtöltet, készülődtem, tervezgettem, és érdeklődtem, hogy minél jobban teljen a bizonyos hétvége.
Már elő volt készítve a pergetőfelszerelés, és az összes feedercucc, amikor megérkezett Bicska. Bepattantam a kocsiba, és uccu neki, nincs megállás Mohácsig! Vagyis, a kutya miatt, aki már 10 éve kíséri Bicskát a Dunára, meg kellett állni egyszer de ez most mellékes. Megérkeztünk, bedobtam a virágot a vízbe nagyapám emlékére, majd bementünk a gátőrházba és lepakoltunk. Bicska megkért, hogy segítsek átszitálni a földet. Hallottam már róla, de még sose csináltam ilyet (csak etetőanyaggal), lelkesedéssel álltam neki, de mint mindig, örömmel hagytam abba. Ezután megvacsoráztunk, majd elmentünk aludni. Reggel korán keltünk, bepakoltuk a cuccokat a kocsiba, előkészítettük az etetőanyagot és a csontit és irány a Dunapart!
Próbálkoztam még a torkolatnál jász reményében, de csak egy újabb orsó elromlásig jutottam (hál'istennek ezt csak meg kellett zsírozni). Sürgetett az idő, így visszatettem a kocsiba a botot, és indultunk haza. Halakban számomra ugyan nem, de élményekben annál inkább gazdag volt a hétvége, így örömmel (meg azért egy kis ürömmel) emlékszem vissza a horgászatra a Dunán!
Amikor megérkeztünk, hosszadalmas pakolás után megtörtént a botok felszerelése. A szerelék úgy nézett ki, hogy a főzsinórra volt téve egy gubancgátló cső, amin erőgumi, és egy 70 grammos etetőkosár volt,és egy gumigyöngy és egy forgó, amire rá volt kötve egy karfesztávnyi 18-as fluorokarbon előkezsinór, és egy 8-as (vagy 10-es) horog. Bicska szereléke a bolognain ugyan ez volt, csak ő inkább sima 100 grammos ólmot használt, a feederén ugyan ez, csak csali gyanánt egy kocka sajtot tett fel.
Bicska készül bedobni
Az én szerkóm is kezd
Eztán jött az etetés, ami egy kb 20 kilónyi anyagból (ragasztott csonti, etetőanyag, föld) állt. Ebből bedobtunk kb 15-öt, a bedobni kívánt hely felé, mivel a víz alacsony volt, így a sodrása is erősebb, mi pedig azt szerettük volna, hogy a csalink környékén legyen az etető anyag.
Etetés után be is dobtunk, és nemsokára jelentkezett Bicskánál az első hal. Az én szemben nagy küzdelemnek tűnő fárasztásból Bicska egyből levágta hogy vagy kis márna, vagy valami keszegféle lehet. Nem is tévedett, egy bő kilós leánykoncér volt a horgán. Bicskának az ilyen halak (jász, koncér, paduc) az mind jász, ezért amikor mondtam, hogy leánykoncér, megkérdezte: "Mekkora a méretkorlát?"-én nevettem egy nagyot és megmondtam neki a szomorú igazságot: "Védett" (félre értés ne essék, tisztába van Bicska a halakkal, csak nem fogott még koncért).
Ezután nem sokkal kezdtek beindulni a halak. Sorra jöttek nekem a kapások, meg persze a rontások is, miközben Bicska szedte ki a szebbnél szebb jószágokat. Először egy kisebb, ám méretes márnát terelt a merítőbe, majd egy gyönyörű lapát dévért. Kínomba már csak fotóztam a fárasztásokat meg a halakat.
Legelőször a fárasztási technikámmal volt gond, aztán kicsit vágtam be, ezután, egy irdatlan erejű halnál lettünk figyelmesek, hogy a zsinórom meg van sérülve. És hát mit csinál ilyenkor egy vérbeli dunai márna? Piercinget magának! A zsinórjavítás után meg az orsó fékjével volt gond, amit ugyebár orsó híján nem lehet orvosolni. Ez a horgászat már el volt *nemírokcsúnyát*va. Bezzeg a nagy létszámú géb família bejelentkezett nálam. Az elsőt, mint legelső dunai halam Bicska megengedte hogy visszadobjam, de a többi az kivétel után csak némi testi hiányossággal (fej, bél) kerülhetett vissza a Dunába.
Én azért még bennük is látom a szépséget!
Nem sokkal dél után eleredt az eső, ami egész másnap is tartott, így néhány márnácska után visszamentünk a gátőrházba, szétázott cájggal, és azzal a reménnyel, hogy holnap reggel enged az időjárás. Hát nem így volt. Összepakoltunk, majd lementem a kádban tartott halakat agyonütni. Volt benne olyan is, amit a gátőr fogott, így szabályos volt minden.
Lefotóztam külön a legnagyobb halat is, ami egy 3 kilós márna, Bicska által elejtve, sajttal:
Na meg persze a keszeget is, mivel hát nem minden nap lát az ember ekkora dévért:
Bezacskóztuk őket, bepakoltunk a kocsiba, és el is indultunk hazafelé, ám utunk először Baja felé vezetett, ahol Bicskának el kellett mennie olajos halért egy ismerőséhez, aki szintén a Duna mellett lakik, egy kis csatorna zsilipjénél. Ez a kis csatorna kristálytiszta "patakként" csordogál még kb 50 métert a zsilip után a Dunáig. Nem bírtam ki hogy ne horgásszak itt. Először a nagy folyóban dobáltam, semmi eredménnyel. Aztán sétálok a torkolat felé, és nézem-nézem, hát nem bírtam ellenállni a kis csatorna-pataknak, ha szabad így hívni, így oda is behajítottam a csalimat. Itt se láttam mozgást. Elővettem a 3,5 centis fehér Sebile Flatt Shad wobblerem, és csak kíváncsiságból bedobtam, majd jigelve magam felé kezdtem tekerni. Éppen elért a meredek parthoz, amikor egy sötét árny bukkant elő a vízben. Abban a pillanatban, amint ráeszméltem, hogy csuka, rávetette magát a csalira, eltépte a zsinórt, és komótosan odébbállt.
