Így jártam a Balatonnal

Június 23-án szálltunk vonatra a dédnagymamámmal és menyével, hogy üdülni menjünk a Balatonra. Természetesen a pecacucc nem maradhatott otthon.

A hotel jó volt, a Balaton vize jó volt, az ételek jók voltak, minden jó volt, csak a horgászat eredményessége nem volt ferge...most figyelj...teges. Az második nap megtudtam, hogy nincs nálam az állami jegy, ezért hazatelefonáltam, hogy adják fel a postán. Ez sikerült is, szerda reggel már meg is érkezett, és mentünk a horgászboltba, hogy vegyek engedélyt. Na! Öltözz tóra! De semmi. Másnap viszont volt két kapás, egy férfi szerint balin, mert nem voltak fognyomok a halszeleten, az angolna pedig mindig benyeli. De legalább az angolna a jelenlétével megtisztelt, mivel mellettem egy férfi mindig fogott egyet, ráadásul amikor egy hajón ülve vártuk az indulást, az előttünk álló Jókai névre hallgató hajó hajólapátjánál mozgolódó kishalakból rabolt párat egy angolna. Csütörtökön a zsinórba beleúszó hattyúkat leszámítva is volt kapás két termetes törpe személyében.

Másnap ismét semmi. Hát ezek a halak megmosbyztak! Szombaton, az utolsó horgászható napon, szélvihar, de a halak még is eljöttek hozzám, a tegnapi hasasabb törpe képében (a bognártüskén ugyanolyan sérülés volt) mondván: " én is akarok horgot a gyomromba!" Kérését sajnos teljesítenem kellett, mint két nappal előtte. Másnap is kimentem, egy gumihalas durbincs lökésen kívül semmi, viszont mellettem két pergető horgász első dobásra fogott egy szép balint. Ennél semmi több. Na gyerekek ez volt a története annak, hogy hogy ismerkedtem meg a Balatonnal.

Horgásznapok2

Aki nem látta volna a Horgásznapok1-et az kattintson ide, bár ennek a bejegyzésnek adhattam volna a Csukásnapok címet is.

Hiszen ez az egymást követő 3 nap "teli" volt csukával. Az első nap egy megbeszélt horgászat volt Söncivel a kedvenc helyemen. Még mielőtt megérkezett volna, én elkezdtem dobálni nulla eredménnyel. Aztán elúszott előttem 1,5 kiló forma balin, és azonnal elkezdtem rá vadászni. Amikor láttam hogy túl rafinált nekem ez a hal, akkor ezt mondtam: na akkor most bevetem a Nagyágyút! S akkor elővettem a még "szűz" Ottó bácsi féle 11 grammos pikkelymintás Kele támolygót és behajítottam. Éppen a part felé húztam a csalit amikor kisütött a nap és megláttam mi van a csalim mögött. Egy körülbelül 2 kilós csuka próbálta rávetni magát a csalira. Ebben 100 %-ig biztos vagyok hogy nem valami uszadék, nem képzelet! Belenéztem a szemébe! Az izgatottságtól egyenesen a túlparti növényzetbe dobtam és kb 2 kilónyi növény húztam át a túlpartra ami épp elég volt egy ugyanakkora csuka elijesztéséhez. Nemsokára megjött Sönci is és elkezdte a csalik beszakítását. "Pihenj le inkább Sönci! Inkább hívd ide Emrah-t!" -mondtam amíg próbáltam újra megtalálni a balint. Emrah nemsokára meg is érkezett, és elkezdett ő is pergetni. Nem is olyan soká kifogott egy csukát!! Felháborító.....lett volna ha nem lett volna feleakkora se mint az amelyik engem szivatott.

Nemsokára inkább twisterre váltottam melynek meglepő eredménye lett...egy törpeharcsa! Másnap ugyanezt  a halacskát sikerült megfognom. Az azonosítás a hely, és a szájszéli seb alapján sikerült.

Nem csalás nem ámítás!

A "csukásnapok" harmadik napján úgy véltem az egész a pozitív hozzáállás kérdése. Szóval én elhatároztam hogy aznap csukát fogok fogni! Nem motivált más (az otthoni fahordást leszámítva) a horgászatra. Így ennél a horgászatnál csak elővettem a Kele villantót, és úgy terveztem addig dobálok amíg vagy nem jön egy csuka, vagy úgy érzem hogy otthon nem kell már segíteni. Hát, végül az előbbit sikerült megvalósítani az első méretes csukám személyében.

 Gyilkos tekintet

Először úgy gondoltam dobálok még párat majd legfeljebb visszaengedem ha fogok, de végül úgy döntöttem, hogy hazamegyek, és megpucolom. Rá néhány napra megsütöttük, és ha nem ettem volna már süllőt, azt mondtam volna: Ez az eddigi legfinomabb hal amit valaha ettem! Hát, ezek voltak a horgásznapok! Remélem lesz még hasonlóban részem!

Horgásznapok1

Azóta a kis csuka óta nem nagyon volt horgászatban részem (kivéve egy napot amiről még készül a beszámoló). De ezen a néhány egymást követő napon volt szerencsém élménydús horgászatokban.

Az első ezek közül egy amolyan "pót" osztálykirándulás volt az egyik osztálytársam, Szabó Tibor horgászhelyén. Már a tanárok előre tudták kik fognak ennek nagyon örülni: én, Máté, Tibi, és Sönci. Mi vagyunk az osztály horgászcsapata, hiszen (remélem) minden általános iskolai osztályban van 1-2 horgász akik kijárnak néha együtt (lásd: Körösi bugyli). De itt most nem csak azok voltak akik rendszeresen horgásznak, sőt, volt olyan is aki még nem horgászott, és még a legrosszabb is: aki nem akart horgászni. Ez a tapasztaltabbak hátrányává vált, mivel folyamatosan a tapasztalatlanabbaknak segítettünk. Az én idegeim ezt nem sokáig bírták, így otthagytam mindenkit a fenébe, és bedobtam a feederem. Nem olyan soká (egy órával később :D) kapás, és egy 34 centis kis ponty.  A többiek nem hitték el a néhai szokásomat, ezért a szemük láttára pusziltam meg a halamat, és visszadobtam. A lányok természetesen fújoltak meg le idiótáztak én meg röhögve tettem fel még néhány csontit a horogra, plussz egy Haldorádó Puha Pontypelletet édes ananász ízben. Nem olyan soká jött még egy csodaszép kis ponty, de ő már nem kapott puszit.

Ponty kavalkád 

Szinte rögtön az elengedés után Söncinek óvatos kapása volt, aminek egy dévér lett az eredménye. Szép volt, szép volt de nem az enyém.

Az irigység nagy erő, mely úgy látszik kedvez a dévéreknek, hiszen az előzőnél egy alig 3 centivel nagyobb halat terelek a szákomba. Hazavittem, Sönci nekem adta az ő halát is, hazafele menet a biciklim defektes lett ezért Tata vitt haza, de végül én pucoltam meg mindkettőt. Az viszont elég vicces volt, hogy amikor az én halamat pucoltam, a gyomra tele volt az etető anyagommal, de amire megfogtam, az az etető anyag már elfogyott. Hát nem csalafinta ez a kis keszeg?